Új galéria nyílt Újvidék belvárosában
A Duna utcában április első felében a látogatók megcsodálhatták Argyelán Zita fiatal újvidéki képzőművész Herbárium-biomorf formák a grafikai nyomtatásban címet viselő gyűjteményét. A kiállítás a művésznő mesterkiállítása volt, munkái olyan mindennapi létet érintő témákat jelenít meg, mint a természet és a környezetvédelem. Argyelán Zita olyan egyedi alkotótechnikát alkalmazott, amely egyedi textúrákat ad a képeknek.
A művésznőt a Magyar Szó nevű délvidéki újság kereste fel nemrég, akiknek elmondta, hogy a képzőművész csapat immár harmadik éve szervezi meg az úgynevezett drón-esteket az újvidéki CK13 Ifjúsági Központban, melynek köszönhetően tavaly megalapították az egyesületüket is. Ezt követően kerestek egy olyan helyet, ahol alkothatnak és állandó kiállításokat tarthatnak, mivel az említett központban csak havonta egyszer van koncertest, ahol bemutathatták a műveket is. Sajnos a járványhelyzet közbeszólt, de az alkotás továbbra is folyik, egyelőre csak magasnyomású, kézi, linóleum- és fametszeteket készítenek, de a jövőben szeretnének beszerezni egy mélynyomású, profi présgépet is.
Az újvidéki Duna utca 15. alatti alkotóteremben tehát megtekinthető Argyelán Zita mesteri munkái, viszont a galériaként való működés csak a járványügyi korlátozások feloldása után lesz lehetőség.
Forrás: magyarszo.rs Fotó: Dávid Csilla (Magyar Szó)